1859. Solferino. A háború áldozatainak megkülönböztetés nélküli, intézményes nemzetközi védelme a XIX. század második felében vált megvalósítható és mozgósító programmá. A történelmileg szükségszerû lépést az 1859-ben lezajlott Solferinói csata ösztönözte. Az ütközet, amely az osztrák és az egyesített francia-szárd haderõk között zajlott, óriási áldozatokat követelt. Henry Dunant svájci üzletember a csatatéren látva a negyvenezer halottat és sebesültet, megrendülten kereste a segítségnyújtás lehetõségét. A szomszédos falu lakosaiból önkéntes segélycsapatokat szervezett, amelyek nemzetiségre való tekintet nélkül vettek részt az ápolásban, segítségnyújtásban. E megrendítõ élmény késztette Henry Dunant-t arra, hogy javaslatot fogalmazzon meg a háborúk áldozatainak védelmére és kezdeményezze egy segélyszervezet létrehozását.Így indult – 150 éve – egy eszme, melynek hatására megalakult a humanitárius mozgalom, a Vöröskereszt (1863.).
A vörös kereszt (a svájci állampolgárságú kezdeményezõk a svájci zászló – piros alapon fehér kereszt – inverzét – fehér alapon vörös keresztet – javasolták a megalakuló mozgalom jelképének.
Ezek után a különbözõ országokban sorra alakultak a nemzeti társaságok, amelyek a humanitárius eszmét és a jelképet elfogadva célul tûzték a segítségnyújtást, kezdetben elsõsorban a háborúk sérültjeinek.
A nemzeti társaságok tevékenységének összehangolása érdekében szükségessé vált egy koordináló szervezet létrehozása, így – 90 évvel ezelõtt – 1919-ben megalakult a Vöröskereszt – Vörösfélhold Társaságok Ligája (ma Föderáció; IFRC).
Tekintettel arra, hogy a mozgalom kiterjedt az iszlám országokra is, így a jelkép kiegészült a vörös félholddal.
A Föderáció székhelye a semleges Svájcban, Genfben van, de szerte a világon regionális képviselettel rendelkezik – Budapesten is – a ma már 186 országban mûködõ Vöröskereszt, Vörösfélhold szervezetek munkájának segítésére.
Ugyancsak genfi székhellyel mûködik a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC), amely a svájci semlegesség alapján közvetítõ a konfliktusokban és felügyeli a humanitárius jogok betartását (hadifoglyok, sebesültek, letartóztatottak, polgári lakosság, kulturális és egészségügyi intézmények védelme).
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága kezdeményezésére jött létre – 1949-ben – „A háború áldozatainak védelmét szolgáló genfi egyezmények és kiegészítõ jegyzõkönyvek”.
A Genfi Egyezményeket a részes országok kormányai, parlamentjei ratifikálták, így ma ez a humanitárius jog alapja.
Ugyancsak az ICRC felügyeli, hogy a nemzeti társaságok tevékenységében a Mozgalom hét alapelve (emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség) érvényesüljön.