„KIRÁLYOK ÉS FEJEDELMEK ÚTJÁN ERDÉLYBEN”
2023. május 08-12.
A Határtalanul program keretében idén 28 tanuló és 3 kísérő tanár vett részt az iskolánkban már régóta hagyománnyá vált erdélyi utazáson. A diákok előre tanulmányozták az egyes helyszínek történelmi múltját és fontosabb nevezetességeit.
Május 8-án 6:30-kor indult a buszunk. Már az első percekben biztosan látszott: ebben az öt napban nagyon együtt lesz a hetedikes és nyolcadikos gyerekekből álló társaság, erdélyi utunk a jó hangulatú közös élményekről fog szólni.
Az első határon túli nevezetességet Aradon néztük meg. Zala György Szabadság-szobor című alkotásának keletkezéséről és üzenetéről nagyon alapos és a gyerekek számára is jól érthető előadást hallottunk Gábor Hunor honismereti vezetőtől.
Innen a máriaradnai kegytemplomhoz vezetett az utunk. A ferences rendi búcsújáró templom a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye. A kéttornyú, barokk stílusú épület sokak szerint régi idők óta csodák helyszíne. A táj festői szépsége ugyanúgy nagy hatással volt a gyerekekre, mint a templomépület és a hozzá kötődő történelmi emlékekről hallott beszámoló.
Ezután Solymos várromjához kaptattunk fel. A fölfelé vezető út nem bizonyult könnyű sétának, de ez senkinek nem szegte a kedvét, örömmel vettük az akadályt. Érdekes összefoglalót hallottunk a tatárjárás után épült vár történetéről és a különböző történelmi korszakokban betöltött szerepéről.
A következő állomásunk Marosillye volt, itt Bethlen Gábor szülőházát kerestük fel. A gyerekek játékos, rendhagyó történelemórán ismerték meg Bethlen Gábor korát, az Erdélyt felvirágoztató fejedelem életművét és az épület történetét. Az emeletes, alsó szintjén lőrésekkel védelmezett, felül reneszánsz ikerablakokkal ellátott épület tipikus képviselője a 16. századi főnemesi szállásoknak. A Bethlen-ház egyike azon dél-erdélyi műemlék épületeknek, amelyeket Böjte Csaba ferences szerzetes Szent Ferenc Alapítványa mentett meg.
A meglehetősen fárasztó, de igen jó hangulatú nap vége felé örömmel érkeztünk meg harói szállásunkra. A szobák elosztása okozott ugyan némi fejtörést, de végül is közmegegyezéssel sikerült megtalálni a megoldást.
Másnap reggel elindultunk következő úti célunk, Demsus felé. A valamikori római templomot az eredeti köveket felhasználva építhették újjá. Az épület magával ragadóan titokzatos – nem csoda, hogy mind az építéséről, mind a korai szerepéről különböző elméletek születtek. Ma ortodox templomként funkcionál.
A demsusi templom sejtelmes hangulatát éreztük még akkor is, amikor visszamentünk a buszunkhoz, hogy célba vegyük a következő állomást, Őraljaboldogfalvát.
Itt a Hátszegi-medence egyik kiemelkedő jelentőségű, 13. századi református templomát látogattuk meg. Mindannyiunk figyelmét lekötötték a hajó és a szentély falfelületén épségben megmaradt középkori freskók.
Innen Vajdahunyadra utaztunk, hogy bejárjuk a város legnagyobb nevezetességét, a Mikszáth Kálmán által a „várak királyának” nevezett várat. A gyerekek már az építményhez vezető fahídon felidézhették az előzetes felkészülés során szerzett ismereteiket, amikor honismereti vezetőnk a vár építéséről és későbbi történetéről mesélt nekik. Érdeklődésük mindvégig kitartott: a várkútról, a lovagteremről, a várkápolnáról, a Mátyás-loggiáról, a Kapisztrán-toronyról és az építmény többi részéről szóló ismertetések egyaránt lekötötték a figyelmüket.
Miután bejártuk a várat, rövid pihenőt tartottunk; ezt az időt mindenki szabadon használhatta fel. Nemcsak nekünk volt jó napunk, a büfések sem találhattak okot panaszra.
A nap igazi erőpróbája csak ezután várt ránk: megmásztuk „magos Déva várát”. A falmaradványok között több tanuló is fel tudta idézni Kőmíves Kelemenné balladáját.
A dévai vár megmászása után újabb érdekes program várt ránk: felkerestük a Böjte Csaba ferences szerzetes nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Az egyik itt élő diáklány élményszerűen, nagyon részletesen mesélt az itteni életükről és az alapítvány által biztosított lehetőségeikről, céljaikról. Átadtuk az alapítványnak szánt adományainkat.
A harmadik napon a reggeli indulás előtt bepakoltuk a csomagjainkat a buszba, hogy a nap utolsó programpontja után már új szállásunkra mehessünk.
Először a feredőgyógyi vízeséshez utaztunk. Megcsodáltuk a lenyűgöző természeti jelenséget, majd megkerestük a régi római fürdőt.
Bár előzetes terveinkben szerepelt, a sűrű programok között Magyarigenre sajnos nem maradt időnk. A honismereti vezetővel azért persze beszélgettünk az 1848 októberében kivégzett magyar áldozatokról és az emlékükre emelt kopjafáról.
A következő állomásunk így Gyulafehérvár, az Erdélyi Fejedelemség hajdani fővárosa volt. Megtekintettük a fejedelmi palota épületét, a püspöki palotát és a 13. században épült, egykori püspöki, ma érseki székesegyházat. Itt láthatók a Hunyadiak síremlékei, Márton Áron püspök sírja, Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai, az altemplomában pedig az erdélyi történelem nagyjai nyugszanak.
Ezután Nagyenyedre vezetett az utunk. Megtekintettük a vártemplomot kívülről, amelynek tornya a 13. század első felében épült, és eredetileg a vár őrtornya is volt. Ellátogattunk a Bethlen Gábor nevét viselő Nagyenyedi Református Kollégiumba. A honismereti vezető szemléletesen beszélt a kollégium történetéről, külön is kiemelve Apafi Mihály, Bethlen Gábor és Kőrösi Csoma Sándor szerepét. A kollégium udvarán felidéztük Jókai Mór A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélését.
A következő állomásunk a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében fekvő Torockó volt. Sétáltunk a faluban, ismerkedtünk annak történetével, megcsodáltuk fehérre meszelt házait. Meglátogattuk a Néprajzi Múzeumot, itt megtekintettük a festett bútorokat, a helyi vasművesség és a népviselet jellegzetes tárgyait.
Ezután Torockószentgyörgy határában a várromhoz kirándultunk. A tájkép és a környék hangulata mindenkit magával ragadott.
Első szállásunk is nagyon barátságos volt, de a magyarfenesi Csáni Panzió minden várakozásunkat felülmúlta. Amivel ott találkoztunk, az a vendéglátás magasiskolája. A tökéletes vacsora és a rendkívül szívélyes kiszolgálás egyöntetű sikert aratott.
A következő napon, a pazar reggeli után, először Erdély fővárosába, Kolozsvárra utaztunk. A városnéző séta során felkerestük a város legfontosabb nevezetességeit. Megnéztük a gótikus stílusú Szent Mihály-templomot, Mátyás király szobrát és szülőházát, a Mátyás király utcában ellátogattunk Bocskai István szülőházához, és megtekintettük a Farkas utcai református templomot. Szabad programra is maradt időnk, a megbeszélt találkozó időpontját mindenki pontosan betartotta.
Innen Erdély egyik leghíresebb turisztikai központjához, a tordai sóbányához mentünk. A sóbányászat története, a régi eszközök (különösen a lovak által húzott csigaszerkezet), a bányató, a Rudolf bányában kialakított játszótér igazán emlékezetessé tette a gyerekek számára ezt a kirándulást.
A tordai sóbánya utáni állomásunk a rendkívüli szépségű Tordai-hasadék volt. A könnyen teljesíthető túraútvonalat nagyon jó hangulatban jártuk végig.
Jókai Mór így írt erről a csodálatos természeti jelenségről Egy az Isten című regényében: „A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli.”
Az utolsó nap látnivalói közül a körösfői református templomot kerestük fel először. A mennyezet, a karzat, a szószékkorona és különösen a Rákóczi-szőnyeg történetéről szóló előadást végig érdeklődve hallgatták a tanulók.
Körösfőről ötnapos programunk utolsó célpontjára, Nagyváradra buszoztunk. A hátralévő néhány órába sok minden belefért: előadást hallottunk Szent László király szobráról, sétáltunk a belvárosban, megnéztük a Szigligeti Színház épületét a Bémer téren, érintettük a Szent László teret, a Fekete Sas Palotát, elidőztünk a Holnaposok szoborcsoportja előtt, és kellemes sétát tettünk a Körös-parton.
Nagyvárad után már csak a hazaút volt hátra. A buszon kissé fáradtan, de annál lelkesebben idéztük fel a felejthetetlen öt nap legemlékezetesebb pillanatait.
